Felugró ablakok az éretlenség korából

(Regény)

Amarcord

Visszaidézni a gyermekkort: elképzelt megifjodás, amire annyian vágyunk, ahogy elrohannak az évek.

Ott az a kölyök mi mindent tudott még, ösztönösen! Micsoda fickó volt! Mekkora volt az öröme, amikor először próbált ki valamit! Hányszor élvezte a tilosban járás gyönyörűségét! Benne volt bármilyen lehetőség és a jövő!

A történet a tudatra ébredéssel indul és az érettségi vizsgával zárul. Közben mi minden zajlott le!… Az emlékezet megbicsaklik, tanácstalanul didereg. Máskor előugranak érzelmekkel telített képek, megőrzött hangulatok, dédelgetett gondolatok, mint kéretlen ablakok a számítógépen.

A fiúcska komplikálatlan őszintesége, derűje és igazságkeresése ezerféle helyzetet szül. A védtelen kölyök elszánt csatáiban – társai és az iskola ellen – sohasem kételkedik, hogy majd felülkerekedik. Az első szerelem csodája, ahogy kiemeli a lelkét tipró gőg és megalázás szennyéből, hiszi, hogy ez menti majd meg és sokszorozza meg erejét, ha felnő.

Sérülések és gyógyulások, sikerek és arcul csapások, reménykedések és csalódások váltják egymást a korai évek lapjain. Küzdelem az ellen, ami testnek és léleknek idegen. Aztán elragadja az ösztönök sodrása, a kamaszkor vadulása. Négy év fiúiskola, a technikum: a karakter próbája. Hasonszőrű, ámde szikár, kimért, idegen társak között, akik nem barátkoznak, csak éppen ott vannak ők is. Itt eldől, kiben mi lakik.

A gyerekkori sebek beépülnek testébe és szellemébe. Fegyvertelen a bántásokkal szemben, és örökre bevési, hogy csak nagyon kevesekben bízhat. Megtehetnek vele bármit. Megsejti, hogy felnőttként majd tudatosan kell védfalakat építenie maga köré.

Aztán eljön a nagy találkozás és létrejön a vágyott szerelmi szövetség, végül becsenget a borítékolt tragédia.

Így lehet kalanddá avatni az elmosódó éveket!

„Egyszer valamikor, még a vég előtt számot kellett vetnem korai éveimmel – vallja a szerző. – Ha nem lettem több, mint ami, annak az oka ott keresendő.”